Nem gondoltam volna, hogy ez a pillanat is eljön.

Hiányzik a régi munkahelyem.

Na nem a munka, nem a bejárás, nem a gürizés, hanem egy érdekes dolog.

Egy óriási nagy csarnokban dolgoztunk, autókábeleket konfekcionáltunk (ez a legegyszerűbb szó rá, bocsi, ezt nem fejtem ki bővebben), én felügyeltem, mások csinálták.

A lényeg, hogy több száz ember egy csarnokban, és a monoton zaj ellensúlyozására mindig szólt valamelyik rádió. És mindig voltak felkapott zenék, és mindig voltak kis klikkek.

Ha olyan szám következett a rádióban, ami mondjuk tetszett, azt nem titkoltuk el, és akik a környezetünkben voltak, tudtak erről. Így, mikor legközelebb megszólalt az a zene, akkor kedveskedésből odaszóltak, hogy: Küldöm!

Tudod, mint a kívánságműsorban, csak nem kértük a zenéket, hanem figyeltük:)

Ez egy apró hülyeségnek tűnik, de nagyon pozitív hatású tud lenni, ekkora közösségekben.

Ez jutott eszembe most, hogy láttam egy Doktor House részt, aminek a végén egy nagyon szép szám (amolyan vidiritásan melankólikus) volt. Kb. 3 percbe telt, mire a Google, az imdb.com és a youtube.com segítségével a nulla információ birtokában, megtaláltam a számot.

Küldöm Neked!

 Legyen szép a hétvégéd!

Zero 7 - In The Waiting Line