Erre a marhanagy felismerésre ma jöttem rá, csak úgy a semmiből:))

Oké, csak viccelek.

Nem ma jöttem rá, de ma emeltem tudati szintre, ma gondolkodtam ezen kicsit hosszabban. Nézzünk meg engem: hát én már lassan össze sem bírom számolni az éveket, amiket a gép előtt töltöttem el. (meg nem is akarom igazából, mert akkor kiderül, hogy milyen vén banya vagyok:D)

Voltak persze kihagyások is, de azok soha nem akasztottak meg a fejlődésben.

Mivel számomra teljesen természetes, hogy a számítógép a munkaeszköz, a szellemi termék előállító, sőt még a szórakozás és az egyik legfőbb kapcsolattartóm is, el nem tudom képzelni, milyen reményekkel vágnak neki olyan emberek a netes pénzkeresetnek, akiknek lényegében fogalmuk sincs a számítógép felhasználásról. (Na jó, tagolom ezt a mondatot, mert kissé hosszú lett... Nem tudom tagolni, így marad.)

Bár azt mondtam, céget vezetni nem bonyolultabb, mint háztartást, azért vannak kategóriák...

Még mindig egyszerűbb online intézni a dolgokat, mint állandóan rohangászni, mint pók a falon, vagy sorban állni, vagy személyesen meetingelni.

De ha gondot okoz egy e-mail megírása, a gugli használata, a szörfözés, szövegszerkesztés, a táblázatkezelés, az egyéb web2.0-ás cuccokról nem is beszélve, akkor mégis hogyan akar valaki online sikereket?

Oké, Vida Ági segít:)

Csapó Ida segít:)

Hantos Gyöngyi segít:)

De ez "csak" három nő, és közben ezrek várnak a nagy netes álom megvalósulására. Hát, csajok, nem lesz könnyű menet.

Ma épp azt beszélgettük Péterrel, hogy valahogy irányíthatatlan, hogy mennyien és mikor olvassák el az e-mailjeinket, amiket a feliratkozóknak küldünk.

Egyszerűen az átlag, otthoni felhasználók nincsenek rászokva arra, hogy bármelyik pillanatban e-mailjük érkezhet. (ja, de a spamek)

Márpedig sikeres online üzlethez gyakori, karakteres, stílusos, és hasznos információban dús kommunikáció szükséges.

(nem, nem elég az adsense modul:P)

De mit ér, ha nem olvassák el?

Bár erre az aggodalmamra rácáfol egy tegnap kapott levél, aminek egy részét megosztom, de pszt, titkos:)

...Amiota rad akadtam a neten,azota nemcsak hardvertehnikus baratomtol tanulok ujdonsagokat a szamitogepekrol...,es mindig valaszolsz,mielott kerdeznelek.!
Nem felsz,hogy olvasoid,egy szep napon beperelunk,mert fuggoseget okozol?!....

...Jo olvasni irasaid,mert nem egy nagykepu mindenttudo szintjerol oktatsz!
Minden jot kivanok neked,mert erzodik ,hogy amit csinalsz,azt szeretettel es odaadassal teszed! Udv, Z.

:)

Válaszoltam neki, de szerintem még nem olvasta...:))

Rita

Ui.: Péter szerint majd rászoktatjuk a feliratkozókat, hogy bármelyik percben e-mailt kaphatnak. Hát az tuti, hogy az elmúlt napokban kitettünk magunkért e-mail marketing ügyben:D

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: marketing üzlet online vállalkozás e mail

Nosztalgia

 2008.08.17. 00:51

Nem gondoltam volna, hogy ez a pillanat is eljön.

Hiányzik a régi munkahelyem.

Na nem a munka, nem a bejárás, nem a gürizés, hanem egy érdekes dolog.

Egy óriási nagy csarnokban dolgoztunk, autókábeleket konfekcionáltunk (ez a legegyszerűbb szó rá, bocsi, ezt nem fejtem ki bővebben), én felügyeltem, mások csinálták.

A lényeg, hogy több száz ember egy csarnokban, és a monoton zaj ellensúlyozására mindig szólt valamelyik rádió. És mindig voltak felkapott zenék, és mindig voltak kis klikkek.

Ha olyan szám következett a rádióban, ami mondjuk tetszett, azt nem titkoltuk el, és akik a környezetünkben voltak, tudtak erről. Így, mikor legközelebb megszólalt az a zene, akkor kedveskedésből odaszóltak, hogy: Küldöm!

Tudod, mint a kívánságműsorban, csak nem kértük a zenéket, hanem figyeltük:)

Ez egy apró hülyeségnek tűnik, de nagyon pozitív hatású tud lenni, ekkora közösségekben.

Ez jutott eszembe most, hogy láttam egy Doktor House részt, aminek a végén egy nagyon szép szám (amolyan vidiritásan melankólikus) volt. Kb. 3 percbe telt, mire a Google, az imdb.com és a youtube.com segítségével a nulla információ birtokában, megtaláltam a számot.

Küldöm Neked!

 Legyen szép a hétvégéd!

 

Zero 7 - In The Waiting Line

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: kedvesség küldöm zero7

Michael Gerber szenzációs könyve, a Vállalkozás Mítosza, ültette el a fogékony fejekben azt a gondolatot, hogy nem mindegy, hogy a cégedBEN dolgozol, vagy a cégedEN.

Nem mindegy, hogy szakmai, adminisztratív, szervezési, vagy stratégiai feladatokat látsz el az időd legnagyobb részében.

Lássuk be, van abban valami igazság, hogy a legtöbb férfi egyszerre csak egy valamivel képes foglalkozni 100%-osan. Ha valami bekavar a képbe, akkor jön az idegeskedés, a stressz, a magas vérnyomás, satöbbi.

Egy nőnek sokkal jobb a helyzete ebből a szempontból: a női agy multitask-os, mint a Windows. Több folyamat tud futni, maximális hatékonysággal, egyszerre.

Oké, idegeskedés, feszültség a nőknél sem ritka, és néha az sem mindegy, hogy a hónap melyik felében vagyunk éppen (;)), de ha férfi lennék, biztos, hogy már kopasz lennék, ha csak abból indulok ki, hogy mennyi mindennel foglalkoztam az elmúlt bő fél évben (és még mennyivel fogok!).

Azt tudjuk be a csillagok szerencsés együttállásának, hogy eleve ilyen tipus vagyok, szeretek pörögni, bár néha nehezen pörgök fel, ez tény. (Főleg hétfőnként, az egész hétvégés Dr. House maraton után.)

Mikor elkezdtük a céget "csinálni", egyértelmű volt, hogy az adminisztratív feladatok hozzám fognak tartozni, míg a gépeket összerakni, és effektíve a legtöbb vírust leirtani jórészt a férjem fogja. Ez stimm. Munkamegosztás. Nemcsak a hagyományos férfi-női szerepek miatt vagyok alkalmasabb az adminisztratív feladatok elvégzésére, hanem azért is, mert gyorsan ráérzek, hogyan lehet valamit egy komplett folyamattá szervezni, és a lehető leghatékonyabban véghez vinni, hiba nélkül.

Aztán az is nyilvánvaló volt, hogy bizony, mi hosszú ideig fogunk a cégünkBEN dolgozni, mert egyrészt nem esik le az ujjunkról az aranygyűrű, másrészt meg, ha tudatosan csinálja ezt az ember, akkor azon túl, hogy eredményei is vannak, azon túl még a közép távú tervekben szereplő alkalmazott-felvételt is nagyban megkönnyíti (ugyebár nem mindegy, hogy tudod-e, milyen munkára kit veszel fel és mikor...).

Idén már gyakran jutottam arra a szintre, hogy annyi lett a stratégiai feladat, annyira rákaptam az ízére, hogy szerettem volna már hanyagolni a szakmai dolgokat.

De még mindig nem jött el a megfelelő pillanat, hogy csak főnök legyek, és ez több dolognak is betudható.

Az egyik az, hogy igazán elememben érzem magam itt a neten. Blogolok, honlapot szerkesztek, hírleveleket írok, küldök, néha picit kódolok is, hozzászólok ehhez-ahhoz, és mindenről egy újabb lehetőség, egy újabb ötlet jut eszembe!

A másik az, hogy annyira jól írok - elnézést, nem öndicséret, ez tény -, hogy ezt a részét valószínűleg csak hosszas kutakodás után tudnám kiadni másnak, de minek is, hiszen az egész imázs körém épül. Ehhez más stratégia kell majd, és annak még nincs itt az ideje (elvégre nem akarok még nyugdíjba menni).

Viszont bármennyire is jól írok, és bármennyire is ez a lételemem, az utóbbi időben néha már borsózott tőle a hátam rendesen.

Képzeld el azt a szituációt, hogy leírod azt, hogyan kell beverni egy szöget a fába.

  • Hogyan néz ki a kalapács,
  • hogyan néz ki a szög,
  • hogyan kell tartani ezt és amazt,
  • mekkora ütést kell rámérni,
  • milyen szögben álljon,
  • meddig menjen be a fába, stb.

 

És mindezt kilencvenakárhány oldalon keresztül. Ami erőt ad az efféle munkához, az az, hogy tudod, a sövény túloldalán ezrek életét könnyíti meg, ha Te ezt leírod, szépen, érthetően.

Ha azt mondom, hogy az elmúlt 8 hónapban, míg a Felhasználó Update könyvet írtam, nem a bevétel motivált, akkor elhiszed?

És ha azt mondom, hogy az árat csak tegnap előtt véglegesítettük?

8 hónap megfeszített munka úgy, hogy azt sem tudtam, mennyi lesz érte a jutalom. Persze, gyanítottam, hogy lesz érte jutalom. Lesz hálás közönsége, ergo megéri a cégedBEN dolgozni.

Mert ez a kulcsa mindennek. Ha örömmel, segíteni akarásból teszed azt, amit teszel, és képes vagy akár még NEM jólesően is dolgozni valamin csak azért, hogy az majd vadidegenekkel tegyen jót hosszú távon, na azért megéri a "kulimunkát" elvégezni személyesen!

Naná, hogy úgy nem tudsz apróságokat csinálni, ha közben mindig azt lesed, hogy mennyit ér a munkaerőd. Naná, hogy akkor add ki valakinek, írja meg azt a könyvet, kezelje a blogjaidat, terjessze Rólad az igét!

De amíg örömet okoz másoknak örömet okozni, addig ne hidd Michael Gerber egyetlen szavát sem:)

Nézd meg mit hoztunk össze 8 hónap alatt>>

Ezúton is köszönet Hantos Gyöngyinek, a TOP 9-eknek, és Péternek!

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: oktatás felhasználó számítástechnika cégedben cégeden

Rita harmadik törvénye...

 2008.08.12. 09:57

Borzasztóan nehéz úgy sales-szöveget írni, hogy közben Sütiszörny énekel a háttérben...

:)

Az első két törvényt a Vírus Kommandó blogban rejtettem el:)

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: üzlet siker induló vállalkozás sales szöveg

Te boldog vagy?

 2008.08.12. 09:38

Most olvasom Brian Tracy zseniális boldogság-megfogalmazását a Maximális teljesítmény című könyvben: (www.bagolyvar.hu, mostanában rendszeresen onnan vásárolok, és mindig adnak ajándék könyvet, ami meg anyám lelkivilágához passzol:))

Szerinte a boldogság egyenlő a lelki békével, és azon túl, hogy mindenkinek joga van hozzá, nagyon egyszerűen lehet megfogalmazni: Boldogság az, amikor mentesek vagyunk az olyan romboló érzésektől, mint a félelem, a düh, a kétség, a bűntudat, a megbánás, az aggódás...

Milyen igaz!

Hogyan is lehetnél boldog, ha közben állandóan a pénz miatt aggódsz?

Hogyan is lehetnél boldog, ha állandó súlyproblémákkal küzdesz (és a szerveid is)?

Hogyan is lehetnél boldog, ha nem azzal vagy, akivel lenned kellene?

Hogyan is lehetnél boldog, ha nem azt csinálod, ami boldoggá tesz, kielégít?

Hogyan is lehetnél boldog, ha a tévéhíradó borzalmai árnyékolják be a napjaidat?

Hogyan is lehetnél boldog, amikor a bosszúvágy hajt valami magasztosnak tűnő cél irányába? (Akikre vonatkozik, azok értik...)

Én ki merem jelenteni, hogy boldog vagyok.

De Te vajon boldog vagy?

 

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: üzlet boldogság vállalkozás cégvezetés

Vasárnap anyámmal beszélgettem telefonon. Elég ritkán találkozunk, és telefonálni is ritkán szoktunk (de akkor akár órákat is), mégis valahogy nagyon sokszor előfordul, hogy akár egy hónap "hallgatás" után is szinte egyszerre gondolunk ugyanarra a dologra.

Szóval beszélgetünk erről-arról, már épp búcsúznánk (ez is olyan 10 percig szokott tartani, de ez csakis anyámon múlik:)), amikor anyu azt mondja hirtelen, a sok szia, meg puszi után: Rita, kiszámoltam, hogy Te az első életedet éled itt a Földön, és ez miatt nagyon sokat kell tanulnod, és 37 éves korodban fogod megkapni a küldetésedet, amivel a legtöbbet segíthetsz az embereknek!

Na, ilyenkor gondolom én azt, hogy "Igen ez az én anyám, most már biztos, hogy nem cseréltek el a kórházban":)

Erre én azt mondtam neki: anyu, én szinte nap mint nap azt érzem, hogy "MOST" kaptam meg a küldetésemet.

De való igaz, mindig jön egy újabb:)

Te megkaptad már az életed küldetését?

Tudod már, hogy mi az?

Egyáltalán, eszedbe jutott már valaha ez a kérdés? Írd meg a kommentek közé!

Szép hetet kívánok, most eltűnök, mert hamarosan indulunk a Felhasználó Update-tel, és utolsó simításokat végzünk a nyitás előtt.

Ui.:

Zollendroller lefényképezett a szombati találkozón, és többek véleménye szerint nagyon vidiritás lett a kép. Nézd meg: Szinkronicitás

Várom a kommenteket!

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: élet üzlet induló vállalkozás anyám küldetés szinkronicitás zollendroller

A férfiak beijedtek?

 2008.08.03. 13:32

Tegnap egy sorsfordító napom volt, erről már írtam is este.

Már hetek óta érlelődött a háttérben a tegnapi post-om a http://www.viruskommando.freeblog.hu blogon, és mivel véletlenek nincsenek, viszont ok és okozat annál inkább, pont tegnap megírtam azt a bejegyzést.

Nagy visszhangot jósoltam neki, de ezt már megszokhattam a vírusos témák alapján. Viszont a nagy visszhang nem a mennyiségben, hanem az intenzitásban jelent meg. Ez is stimm, nem gyenge témát pendítettem meg. Tudod mit? Ide másolom az egész postot:

 

Először a felvezető kör:

 

Élő, on-line közvetítés a http://www.gazdagmami.hu oldalon, a ma délutáni kávézásunkról, amit természetesen off-line ejtünk meg Pesten, egy török kávézóban (na, kíváncsi leszek a török kávéra, úgyhogy itthon vissza is fogom most a fekete nedű kortyolgatást).

 

Ha jók az értesüléseim (márpedig jók:D), akkor közel harmincan leszünk, és nem csak anyucik!

Itt követheted figyelemmel az eseményeket:

http://www.gazdagmami.hu/vallalkozo-kismamak/ujra-itt-a-szombat-esti-laaaaz

 

Ott lesznek: Csapó Ida, női önismereti tréner http://www.gazdagnok.hu, http://www.minok.hu

Ott lesz persze Vida Ági, értelmi szerző:) http://www.gazdagmami.hu, http://www.kismamablog.hu

És értelemszerűen, ott leszek én is!

 

De mire ez a nagy felhajtás? - kérdezheted joggal.

 

Napok óta csak erről a találkozóról irkálok, szinte már tényleg úgy tűnik, hogy valóban lázban égek.

 

Ami igaz is, de nem ez a találkozó a lázam elsődleges apropója. Ez már "csak" a hab a tortán.

Nézz körül a neten: a legsikeresebb on-line vállalkozók, cégvezetők, tutibiztos, hogy férfiak. Minden megszólaltatott szakértő férfi, főleg üzleti és technikai témákban.

 

Na, ennek mostantól vége.

 

A nők kilépnek a fényre, és a háttérmunkálatok helyett végre a saját kezükbe veszik az irányítást (ne tagadd, vannak bizonyos helyzetek, amikor férfiként nagyon örülsz ennek:)).

 

Megmutatjuk, hogy mi is tudunk érvényesülni, mi is tudunk stratégiailag összefogni, de még jó barátságban lenni is.

 

Elméletileg könnyű a dolgunk, hiszen csak a férfiuralom ellen kell pozícionálni magunkat, és kizárólag a nőkhöz szólni.

 

Ági és Ida mindketten meglépték már ezt (nézd csak meg a honlapjaik nevét: nők, mamik), én viszont nem választom ezt a "könnyebbik" utat.

 

Maradok az inkább jellembéli tulajdonságok és bizonyos kompetenciák (és azok hiánya) alapján meghatározott célcsoportomnál, amibe korhatár nélkül mindkét nem beletartozik, viszont kőkeményen online-világuralomra török (lehet, hogy kis világ, de uralom:)).

 

Mi a jó Neked ebben? (Mert én először mindig Rád gondolok)

 

Ha már az ügyfelem vagy, akkor azért jó, mert még jobban koncentrálni fogok a Te igényeidre, mert az üzletet úgy futtatom fel, hogy közben Te jársz a legjobban a legújabb tanácsokkal és legújabb szolgáltatásokkal.

 

Ha még nem vagy az ügyfelem, akkor is jól járhatsz, mert az ingyenes anyagaim is sokkal ütősebbek lesznek, rengeteg átfogó tanulmány tervem vár a megjelentetésre, ráadásul már a belépő termék is igen nagyot dob a felhasználói fejlettségeden, vírusvédelem témában.

 

Ha az üzletépítés és a világuralmi tervem érdekel, akkor meg duplán jól jársz, mert figyelemmel kísérheted a fejleményeket.

 

Erre is utalnak a közelmúlt változásai: megszűnt tanfolyam, fizetőssé változott hírlevél, a Távsegítség bevezetése, új tanulmányok és még lesz jó pár dolog, ami a hosszú távú célokat szolgálja.

 

Mi szolgálja legjobban a világuralmi célokat?

 

Most titkos infók jönnek, csak akkor olvasd, ha hasonló céljaid vannak, mint nekem.

 

Három dolog nagyon sokat segít: a tanulás a tudatosság és az önfegyelem. Erről majd bővebben, alkalmas időben...

 

Mi NEM szolgálja a világuralmi célokat?

 

  • Egészen biztosan NEM szolgálja a világuralmi célokat a tévénézés.

  • Egészen biztosan NEM szolgálja a világuralmi célokat a bulvársajtón való csüngés, és Sarka Kata lagzija előkészületeinek figyelemmel kísérése. (Csak a példa kedvéért mondtam, semmi bajom az érintett személlyel, elvégre azt sem tudom, kicsoda:))

  • Nem szolgálja a világuralmi célokat a célhoz vezető útról való letérés. (Vagyis szerencsés, ha van út...)

  • Nem szolgálja a célt a nyavajgás.

  • Nem szolgálja a tétlenkedés sem.

 

Érdekel, hogy mi fog történni a háttérben?

 

Figyeld a blogot mindenképpen, hamarosan jönnek a részletek.

 

Ui.: Hogy miért érdemes nézni MA a közvetítést? Mert én ragaszkodni fogok hozzá, hogy ezek a találkozók a jövőben legyenek zárt körűek, és csak egy szűk körnek hozzáférhetőek, és... És az még titok:)


Az ottani kommenteket itt nézheted meg>>

 

 Ha nő vagy, akkor a kérdés Neked szól:

  1. el tudod képzelni sikeres nőként úgy magadat, hogy közben ugyanúgy nő maradj?
  2. Vagy óhatatlanul keményebbé kell válni a sikerekkel és kudarcokkal teli út bejárásakor?
  3. Veszélyezteti ez a nő-férfi kapcsolataidat?

Az én válaszaim:

  1. Igen, természetesen. Ehhez nem árt elfogadni, hogy ahhoz, hogy egy nő igazán nő legyen, ahhoz kell mellé egy igazi férfi is. Tehát attól nem lesz senki nőiesebb, hogy sikeressé válik, ha nincs mellette igazi férfi. A kettő együtt szuper, csak tudd, mire vágysz (és vigyázz is vele, mert a végén megkapod!)
     
  2. Az élet eleve keménnyé tesz (na, de filozofikus leszek még a végén..), nem lehet homokba dugott fejjel, és közben kisminkelve élni. Ha feszített, erős célra tartunk, akkor még több ütés-vágás ér minket, ezek szerintem edzenek. Egy nő néha erősebben áll ellen a csapásoknak, viszont nyugodt szívvel sírhatja ki magát, mert senki nem fogja puhánynak tartani ezért. (Ez végülis egy szerencsés dolog:))
     
  3. Az olyan férfiakkal, akik abban hisznek, hogy a nő csak háttérmunkálatokra való, azokkal biztos romlik a viszony, persze csak akkor, ha nem rendes barátságról van szó, hanem mondjuk valamilyen szakmai viszonyról. Ez külön post-ot megér, még beszélünk róla.

És Neked mi a véleményed?

 

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: üzlet online vállalkozás női világuralom

A siker válogat és jól dönt

 2008.08.02. 22:25

Most jövök egy on-line szerveződött, off-line kávéházi találkozóról, ahol Vida Ági és Csapó Ida mellett még jó pár, on-line érvényesülni vágyó olvasóval találkoztunk.

Nagyon tanulságos volt, hogy a korosztályi eloszlás igencsak szélesre sikerült, ráadásul a szűrőn becsúszott két férfi is:)

De nem ezért írok. Ez csak eszencia, fűszer.

A lényeg az, hogy ma valami megváltozott bennem...

Másfél éve blogolok, a teljesen amatőr szintről eljutottam már a céltudatos, üzleti blogig (még ha technikai tanácsadásnak tűnik is).

Közben kitanultam a SEO-t, meg a honlapépítést, és egyéb hasznos trükköket, és persze azt is, hogy ez nem az én feladatom. (Most csak az on-line témánál maradva.)

Pont ezt meséltem a kávéházban a többieknek, hogy az ilyen dolgokhoz azért fontos mégiscsak érteni valamilyen szinten, hogy tudjuk, miért éri meg fizetni egy idő után, az helyett, hogy mi bíbelődnénk vele.

Olyan vagyok, mint egy több éve száraz szivacs, minden tudást képes vagyok magamba szívni, sőt, már annyira tökélyre fejlesztettem ezt, hogy csak azt szívom, ami tényleg hasznos. Az agyam egyből szelektál, mikor más ismert, vagy haszontalan, irreleváns információra lel.

De nem az információ mennyisége és minősége a lényeg, hanem az a hihetetlen fejlődési folyamat, amin keresztül mentem. Mondjuk ez már nálam 3.5 éve tart, úgyhogy nem tudom, min vagyok most meglepődve;)

Majd egyszer megírom ezt is könyvben.

És most itt ülök, és érzem, hogy megint lezárult egy szakasz.

Úgy nézek a tegnapi napra, sőt a ma délelőttre is, mint egy régi emlékre. Minden megváltozott, szintet lépett. Ott már nem lehet folytatni, ahol abbamaradt.

Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy a vállalkozások fejlődésének jól körülírható, látványos szakaszai vannak. A rengeteg befektetett munkáért egyszercsak megkapod, ami jár, de olyan szinten, hogy először el sem hiszed, hogy ez veled történik, hiszen már kezdted megszokni a viszonylagos eredménytelenséget, vagy épp csendet.

A siker válogat. A siker figyel, és akkor jön, amikor Te IGAZÁBÓL behívod, és a legtöbbször jól dönt. Vigyázni is kell, hiszen ezt úgy is lehet csinálni, hogy a látszólagos sikeresség mögött lényegében semmi nincs.

A nagy mérföldkövek mindig abból látszódnak, hogy rájössz: húú, mennyi mindent akarok még megtanulni! Ezzel a gondolattal általában jön az is: húúú, mennyi mindent el akarok még érni!

Lehet kicsiben is tervezni. Lehet céget úgy indítani, hogy: legyen belőle tisztességes fizetésem. És hidd el, lesz is! De itt megáll, ha csak ennyit kérsz. Megélsz belőle, de tovább nem fejlődik.

Hát tervezz valami nagyobbat! Például: legyen belőle tisztességes fizetése másoknak is! Hoppá, ez már komplett vállalat lesz:)

Soha ne félj. Csak kívülről látszik nehéznek. Míg nem vagy benne, addig azt hiszed, nehéz, bonyolult, sosem fogsz annyit tudni, és irigyled, aki már hosszú évek tapasztalatával rendelkezik.

Pedig céget nem nehezebb vezetni, mint háztartást. Ezt tapasztalatból mondom.

Hát ez nagyon érdekes bejegyzés lett, mert se füle, se farka, de néha kell ilyen is:)

Egy kérdés, hátha valaki jár erre: ismersz olyan cégvezető NŐT, aki a nulláról kezdte, szinte nulla befektetéssel, esetleg on-line, és olyan sikeres lett, amilyenről a hétköznapi emberek csak álmodni (vagy még azt sem) mernek? Elég annyit is írni, hogy igen, vagy nem, illetve ki ő, és mit csinál:) (nem vagyok telhetetlen, ááá, nem)

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: üzlet induló fejlődés vállalkozás szintlépés

Légyszi hívj vissza hétfőn!

 2008.07.19. 14:08

Szombat dél van.

Megírtam már újabb 10 oldalt a könyvhöz. Egyedül vagyok itthon, gyerekeim kiadva mamákhoz.

Közben fő az ebéd, egymás után készülnek el a mosott ruhák (teregetőgépet még nem találtak ki?), megengedtem magamnak, hogy youtube-ozzak is, és egyszercsak csörög a mobilom.

Ránézek, egy Ügyfél.

Szombaton. Délben.

Már leszoktam arról, hogy a mobilom rabja legyek. Egész hétre vonatkozik, hogy ha csörög, és nincs alkalmam/kedvem/időm/lehetőségem felvenni, akkor nem stresszelek, akinek fontos vissza fog hívni.

Hétközben egy valami szent, az Ügyfél. A kedvéért sok mindenre képes vagyok.

De hétvégén a család a szent, senki és semmi más.

Lehet, hogy azzal, hogy ezt a délben csörgő mobilt nem vettem fel, lemaradtam egy sokszázezres üzletről.

Lehet, hogy a telefon hétvégén való fel nem vétele egyeseknél főben járó bűn, de nincs apelláta: ez az én életem, ez az én telefonom, ez az én bizniszem. Én döntök.

Egyébként nem voltam mindig ilyen következetes, sőt, csak néhány hete vagyok ennyire "kemény". Tavaly nyáron például minden hétvégén és minden éjjel dolgoztam valamit, olyan nem volt, hogy legalább ne alakítottam volna a reklámszövegeken, vagy a tanfolyamon, vagy, hogy ne bütykölgettem volna a honlapot.

Sokszor van úgy velem, hogy azt érzem, ha nem tevékenykedem valamin, akkor hiábavalósággal töltöm az időmet, és lemaradok valamiről.

Ezért nemrég új dolgot eszeltem ki: hétvégén, délutánonként befészkelem magam az ágyba, Columbo hadnagy kalandjait nézem, vagy valami más, nagyon nézést nem igénylő filmet, és közben ágyterítőt horgolok:)

Szórakozom is, és közben alkotok, létrehozok. Ettől jól érzem magam, és bizony megsértődöm, ha valaki ebben megzavar.

Drága Ügyfelem!
Kérlek, hívj vissza hétfőn!

(Ha nem hívsz, én hívlak:))

Ui.: Mielőtt valaki szemfülesnek eszébe jutna: a bejegyzést az ebéd utáni kávézás alatt írtam:) Szórakozásból.

 

 

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: munka hétvége ügyfél vállalkozás pihenés

Öveket becsatolni, indulunk!

 2008.07.18. 09:58

Mindig vannak az életben olyan pillanatok, olyan gondolatok, amikor azt érezzük, hogy: "Húúú, ez de jól mutatna egy könyv lapjain, egy dialógus részeként!".

Tudod, mikor olyan okos gondolataid vannak, hogy ha olvasnád valahol, akkor nagyon irigykednél, hogy nem neked jutott eszedbe.

De hiszen Neked jutott eszedbe Rita! - ez tegnap legalább háromszor átvillant az agyamon.

Tegnap szokásos események zajlottak körülöttem: nagyon írhatnékom volt, ihlet elkapott, az idő is szép volt, más dolgom sem volt sürgősségi felirattal, és erre mi történt?

A fiam nem hagyott dolgozni.

Van egy plüssmalaca, meg egy műanyag, és az a kedvenc játéka, hogy a két malac beszélget egymással. Én vagyok a plüssmalac, ő a műanyag:)

És akkor játszunk...

Bennem meg már túlcsordulnak a jobbnál-jobb szófordulatok, a szuperebbnél-szuperebb ötletek, alig győzöm feljegyezni, és akkor malacozzunk...

Nem vagyok hagyományos cégvezető. Itthon dolgozom, nem húzok nap mint nap kosztümöt, nem döntök milliárdokról, nem interjúvolnak meg az újságok, és kevesek adnak a szavamra. (De ők nagyon!:))

Mégis képviselek valamit: a kisembert és a "nagyasszonyt" egyszemélyben.

Ezen a nagyítón keresztül nézz majd rám a továbbiakban, néha meg fogsz lepődni, és azt fogod hinni, hogy torzít az a nagyító, pedig nem. Az is én leszek...

Rita

 

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: sikeres induló vállalkozás

süti beállítások módosítása