A RizsaNélkül.hu-n kihirdettünk egy kiskapu nyitást, és ezzel együtt egy 3 napra érvényes árat. Nagy lett az izgalom, részünkről is persze, hiszen a kampány első része lezárul jövő héten, utána megkezdődik a munka, és tovább folytatódik a kampány második része.

 

Jönnek a kommentek, a levelek; érezhetően, még így hétvégén is, nagy a mozgolódás. Sokak fognak jól járni ezzel a kiskapus csomaggal, ha jól utánaszámolok, csak a saját anyagom az 5szörösét éri. És akkor mi hárman vagyunk, három óriási anyaggal.

 

Jött az ilyenkor szokásos fejszámolóművész is a kommentek között (nem egy illetőről van szó, hanem jelenségről), aki gyorsan rájött, hogy ha 29.900+áfa áron eladunk 300 darab terméket, akkor 9milliós bevételünk lesz.

 

Ez természetes, hogy ezt mindenki kiszámolja a célközönségben, én is ki szoktam, már csak a kíváncsiság kedvéért is.

 

Sőt, volt olyan is, amikor messziről láttam, hogy a profitot elfelejtették beleszámolni az árba, tehát egyszeri bevételként jónak tűnt az a párszázezer, viszont annak gyorsan a nyakára lehet hágni a költségekkel. (Meg a mindenféle, állam felé befizetendő összeggel.)


Amikor ez a jelenség kommentként is megjelenik, mindig az jut eszembe, hogy:


szégyellni kéne magunkat azért, mert pénzt keresünk?

 

Az ilyen kommentelve beszólók vajon bocsánatot kérnek, mikor a munkáltató átutalja nekik a fizetést? Vagy szemlesütve pironkodnak, mikor hozza a postás a pénzt?

 

Én nem szégyellem!
Szégyenkeznem akkor kéne, ha itt növeszteném a hátsómat a gép előtt, nulla profittal, miközben a gyerekem meg játszani vagy beszélgetni szeretne velem...

 

Na, az szégyellnivaló!

 

A fejszámolóművészeknek üzenem: a 9 milliós nettó tervezett bevétel az bruttó 10800000,- forint, ebből 1.8 millió kapásból megy Áfába, aztán 16% társasági adó terheli, plusz még 1-2 százalékok. És ez a pénz még mindig a cégben van. A tulajdonos még nem vett ki semmit!

 

Hja, ha valaki úgy kalkulál, hogy a minimálbér meg annak költségei elég bevételként, annak nagy pofára esés lehet, amikor elkezd jól működni és sokat termelni egy cég...

 

Utóirat: tegnap, szórólapgyártás közben Hofi-t hallgattam. Jelentem, a 70-es évek óta semmi nem változott Magyarországon a fejekben. Semmi.

 

100 gyakorlati tipp leendő és kezdő vállalkozónőknek, hogy vállalkozásod valóban sikeres legyen!>>

Címkék: marketing kampány üzlet vállalkozás bevétel profit rizsanélkül

A bejegyzés trackback címe:

https://uzletasszony.blog.hu/api/trackback/id/tr22783828

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

faműves 2008.11.23. 12:31:15

A lényeg benne van az utóiratban, és több, mint valószínű, hogy nem fog visszajönni vitázni Veled a fejszámoló.

Szigeti Ami · http://onlineadozas.hu 2008.11.23. 15:58:22

Jézusom, nehogy már még magyarázkodnotok kelljen...

Vidi Rita · http://www.rizsanelkul.hu 2008.11.23. 18:30:56

pardon, ez a bejegyzés nem az egyébként célcsoport olvasóknak szól, hanem a hozzám hasonló vállalkozóknak.
Tudom, hogy kívülről könnyű nem foglalkozni vele, de mikor valaki a Te pénzedet számolgatja Ami, akkor nem olyan könnyű hidegfejűnek maradni:)

Ez egy jelenség, ez egy létező dolog, ezt is le kell valahogy rendezni, itt benn a kobakban :))

Hantos Gyöngyi · http://ladyuser.blog.hu 2008.12.01. 01:10:33

Fejszámolóművész kommentjét nem volt szerencsém olvasni, de azzal sem ártana továbbszámolnia, hogy ez az "óriási" bruttó összeg eleve egy hármas szerzőcsapat közt oszlik meg, és ezért egy éven át szolgáltatnak.
(És akkor ugye valóban nem számoltuk a költségeket, járulékokat, partneri jutalékot. stb, stb.)

A sikeretek örömére, kölcsön még nem kértek tőletek :) ?
süti beállítások módosítása